Kicentizett lakályosság 30 négyzetméteren

Az új építésű társasház hálószoba-nappalis apartmanjának kistestvére ez a 30 m2 alapterületű kis lakás, szintén bérbeadási rendeltetéssel. Többen megpróbálkoztak a valóban kicsi és kedvezőtlen alaprajz berendezésével ötlet szintjén, de nem tudtak minden funkciót kielégítő megoldással előállni. Túl sok volt az ablak, a közlekedő útvonal, kevés a bútorozható felület, és rosszak a kapcsolódások.

Mikor bevontak a projektbe, az volt az első teendőm, hogy kidobtam a fejemből minden addigi próbálkozást az elrendezésre, és nulláról újrakezdtem. A TV állvány / könyvespolc térbeállításával el tudtam szeparálni úgy a funkciókat, hogy egyik sem akadályozta a másikat, és tárolásnak is maradt hely. Szó szerint centizgetéssel sikerült kihasználni minden talpalatnyi helyet, így lett külön francia ágy, és étkező két személyre.

Másik feladat volt a színtelen bézs-fehér térbe életet lehelni bútorozással, és kisebb ráfordításokkal, hogy a majdani bérlők szívesen költözzenek a parányi lakásba. Meghatározott keretből gazdálkodtunk, ezért a svéd bútorgyártó termékei közül válogattunk. Többnyire világos tónusú bútorokra szavaztunk, ilyen pl. a szürke magasfényű tolóajtós gardrób, ami a fényképeken ugyan kevéssé látszik, de sok ruhát és egyebet elnyel. Kivétel a kanapé, amit pont az erős színéért, és cserélhető huzatáért szerettünk. A fehér-bézs alapokat festéssel és tapétázással dobtuk fel, a kék-szürkészöld-arany használatával.

Keresés