Előtte-utána, Székesfehérvár

Bizonyossággal kijelenthetem, hogy ez a panel építésű konyha és fürdő volt életem egyik legnagyobb kihívása. Ami csövet itt elrejtettünk-elástunk, azt egy igen elszánt partizáncsapat is megirigyelte volna.

Természetesen fontos fegyvertény volt, hogy a megbízóm rugalmasan állt az átalakításhoz, és komolyan vette "A felújítás a szanálással kezdődik!" felhívásomat.

A konyha kis alapterülete ellenére sikerült a gépeket beszuszakolni, még egy keskeny integrált mosogatógép is elfért. A magasfényű fehér-makassar konyhabútor minden egyebet elrejt, a fehér üveg hátfal világossá és levegőssé tette a helyiséget. A kávégép saját szekrényt kapott világítással, a felső és alsó rész kamraszekrényként működik.

A pici fürdőből kidobtuk a kádat, helyette azonos méretű, kényelmes épített zuhanyt alakítottunk ki beépített falfülkékkel a tisztálkodószereknek. A látványos mozaikmintát rakosgattuk a burkolóval egy ideig a padlón, csak miután ilyen szépen összeállt, kerülhetett fel a falra. Szerencsére bevállalós fajta szakember volt.

Érdekesség, hogy az előszobafal mellett látható beépített hűtő tükörajtót kapott, így növelve a teret. Az előszoba botrányos villanykiállásait megszüntettük, azután egy átfogó álmennyezetben szépen tettünk lámpát, ahova kellett. 

 

Keresés